Az Alapítvány névadója
Lakos Endre (1919-1969) római katolikus pap, káplán Battonyán és Szegeden, majd egyetemi lelkész Bécsben.
Az 1950-es években Magyarországon tiltott hitoktatásért elítélték. A börtönben – a szigorított büntetéssel való fenyegetés ellenére – gyóntatott és szentmisét mutatott be, amivel kiérdemelte rabtársai megkülönböztetett megbecsülését. Az 1956-os forradalom kiszabadította, a szovjet csapatok elől ő is Ausztriába menekült. A magyar menekültek részére létrehozott magyar gimnázium igazgatója volt Grän-ben. A menekült-iskolák megszűnését követően Bécsben elvállalta az egyetemi lelkészséget. „Csodás életet, közösséget, lelki vezetést, anyagi segítséget szervezett, vezetett. Nem engedte elkallódni, akiket a menekülés által veszélyeztetett helyzetbe sodort az élet.*” Magyarországon megkezdett ifjúságmentő tevékenységét Ausztriában is folytatta. Eleinte 3 diákjával lakott a bécsi Türkenstrassen, majd a VIII. kerületi piarista rendházban kapott két szobában rendezkedett be. A „belső” szoba volt a háló-, fürdő-, fogadó- és dolgozószobája, de néha itt gyóntatott is. A „külső” helység volt az ebédlője, nappalija, a diákok találkozóhelye. Itt tartotta az Exul Familia a megbeszéléseket, előadásokat és sakkpartikat. Ennek a helységnek egy függönnyel leválasztott kis sarkában működött a Lakos atya fizetéséből fenntartott „Lacikonyha”, ahol az éhes diákok mindig kenhettek maguknak egy-egy szelet vajas kenyeret. Ahol csak tudott segített; ütött-kopott fekete Volkswagen-jével költöztetette a diákokat Innsbruckból Bécsbe, a menekült lakótelepeken szétosztotta a szeretetcsomagokat a rászoruló családoknak, tanulmányutakra és európai körútra vitt egy-egy csoportot.
A kommunista diktatúra börtöneiben szerzett betegségeit türelmetlenül viselte. Több agyvérzés után – miközben diákjai kifogytak mellőle – nyugdíjazták. 1969-ben, 50 éves korában koldusszegényen halt meg. Temetésére zsúfolásig megtelt az ottakringi temető főravatalozója. A szertartás alatt óriási zivatar tört ki; menydörgött és villámlott.
Lakos Endre életéről bővebben az alábbi könyvben olvashatnak: Bálint László: Lakos Endre 1919-1969 (Budapest-Szeged, Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, 2000) *idézet az előszóból.